Miért járnak az írók iskolákba?

Sipos Gergővel beszélgettem, és avatott be az író élet rejtelmeibe.

Kérlek meséld el, honnan ismerhetnek az olvasók?

Én vagyok a 19. századi detektív, Fenyvessy Márton őrnagy életre hívója. Kitalálom neki a csavaros bűnügyeket, ő pedig megoldja. Másrészt az érdeklődési köröm kiterjed a szülőföldem néprajzi és kultúrtörténeti különlegességeire, így ebben a témában is publikáltam már – akit érdekel az ilyesmi, az innen is ismerhet.

A közösségi oldaladon látható, hogy egyre több helyre utazol, és tartasz előadásokat gyerekeknek. Honnan jött az ötlet?

Korábban kizárólag felnőttekhez jártam író-olvasó találkozókra, kulturális rendezvényekre, fesztiválokra. Valahogy nem kerültek képbe a gyerekek, mert a regényeim elsősorban nem nekik szólnak. Természetesen semmiféle illetlen dolgot nem írok, ami miatt a fiatalabbak nem olvashatnának, egyszerűen csak számukra túlságosan bonyolult a nyelvezetem és a korszak, amelyben a történeteim játszódnak nem kifejezetten népszerű a történelem órákon. Ugyanakkor tudni érdemes rólam, hogy pedagógus vagyok, ebből eredően hamar megtalálom a közös hangot a gyerekekkel és ismerek néhány trükköt, amivel számukra élvezetesebbé tehető az ilyen jellegű előadás. Benne volt tehát a levegőben, de nem én kezdeményeztem, hanem a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár keresett meg először azzal, hogy lenne-e kedvem gyerekekhez menni. Igent mondtam, jó döntés volt. Erre szoktam tréfásan mondani, hogy a köznevelés trójai falova vagyok, mert ahová megyek, ott írót várnak, de pedagógus érkezik.

Hogy kell elképzelni egy ilyen előadást?

A szervezéssel nincs dolgom, a könyvtár munkatársai nagyon profik ebben. Nekem gyakorlatilag csak meg kell érkeznem oda, ahol engem várnak. Ráadásul, valami csoda folytán mindig kiváló közönségem van. Persze én is igyekszem: előzetesen tájékozódom a hallgatóságom összetételéről és ehhez igazítom az előadásaimat. Mivel a regényeim a Bach-korszakban játszódnak ezért ezt az időszakot, az 1848-1849-es eseményekkel és a Monarchia korával együtt az átlagtól jobban ismerem, így ezt igyekszem kihasználni. Fontos azonban, hogy nem azokról esik szó, amiket a történelemkönyvben is megtalálnak. Világgá is futnának, már az elején! Igyekszem inkább érdekességeket, rejtélyeket összeszedni. Ez gyerekeknél és felnőtteknél is beválik. Tavaly például egy olyan településen voltam, ami egykor Haynau birtoka volt. Persze, hogy ott legfőképpen erről volt szó és mindenki nagyon élvezte.

Most éppen mesét írok, amelyben a főhősöm megszökik az iskolából, eltéved, és mindenféle kalandokba keveredik. Egészen jól utána nézetem ezért a 19. századi iskolai életnek, ezt szépen bele is szőttem a történetbe. Ebből olvasok fel. A meséket ugyanis mindenki szereti. Emellett a téma is – a régi iskolák hétköznapjai -, annyira univerzális, hogy megfelelő tálalásban mindenkit érdekel. Legjobban persze azt szeretem, ha beszélgetünk, ha kérdeznek. Magam is meglepődöm néha, hogy milyen okos és logikus dolgokat tudnak kérdezni a gyerekek.

Milyen fogadtatása volt az elején?

 Ez nehéz kérdés, mert mindig az elején vagyok, ugyanis nem voltam még kétszer ugyanazon a helyen és mindegyik más. Bár úgy tűnik, hogy sok helyen járok, de ez csalóka, ugyanis nagyon nehezen találunk olyan időpontokat, amikor minden érintettnek, legfőképpen nekem megfelelő lenne. Sokat dolgozom. Így alakul, hogy évente 2-3 napon tudok előadásokat tartani, de amint említettem a könyvtár munkatársai igazi profik és ilyenkor addig sakkoznak a helyszínekkel és időkerettel, míg össze nem jön a napi 3-4 előadás. A fogadtatás egyébként mindig jó: könyvtárakban, iskolákban, ahol a kultúra lángja pislákol, és még jelent valamit, ha egy író érkezik. Egyszer, egy apró faluban, Géberjénben jártam. A helyi asszonyok pogácsát sütöttek mire odaértem és miközben én a gyerekeknek meséltem, ők hímeztek. Szenzációs, archaikus hangulata volt az egésznek. Utána pedig kaptam egy általuk hímzett, keresztszemessel készült könyvjelzőt. Az ilyen népies dolgokért már előtte is bolondultam, most pedig már Géberjénért is bolondulok.

Milyen hatása van ezeknek az előadásoknak, találkozásoknak?

A közvetlen hatása mindig jó. Sokan követnek később a Facebookon vagy az Instagramon, de a weblapom látogatottsága is megnő ilyenkor. Többen írnak is – kérdeznek ezt-azt, ami később jutott eszükbe. A hosszútávú hatásait azonban nem tudom megítélni, csak remélem, hogy én is hozzáteszek valamit a kis világukhoz.

Az pedig, hogy rám nézve milyen hatással vannak ezek a találkozások, már más megközelítést igényel. Számos helyen járva, mindenféle élménnyel gazdagodom, olyannal is, amit a klasszikus értelemben vett „tisztes szegénység”-ként írnék le. Ez mindig mélyen érint. Megkönnyezem, amikor az ilyen vidékeken romlatlan gyermeki lélekkel találkozom, amely a nélkülözésben is felülemelkedik olyan hétköznapi dolgokon, mint a kicsinyesség és irigység. Bármilyen hihetetlen, de vannak gyermekek, akik nem valami szükséges rossznak, hanem lehetőségnek tekintik az iskolát. Ilyenkor eszembe jut, hogy mennyi kiüresedett életű ember van, aki mindenféle szedett-vedett filozófiákkal próbálják magukat gyógyítani. Az ilyeneknek szívből ajánlanék egy beszélgetést ezekkel a gyerekekkel. Hatásosabb lenne.

Tanárok be tudják építeni ezeket az anyagokat a tanrendbe? 

A tanárok rendkívül kreatívak és mindent felhasználnak, amivel érdekesebbé és érthetőbbé tehetik az óráikat. Ráadásul azt vettem észre, hogy szívesen kérnek segítséget és szívesen segítenek is egymásnak. Ez a tudásmegosztás aztán nem csupán a nevelői szobában, de különböző műhelymunkákon, konferenciákon, de az interneten és a Facebook csoportokban is folyik. Az előadásaim mögött alapos kutatómunka van és igyekszem a hallgatóságom korosztályához igazítani a mondandómat. Miért ne tudnák hát éppen ezt felhasználni?

Miért fontos szerinted az olvasás népszerűsítése?

Az, hogy ez a kérdés elhangzott már önmagában is megmutatja, hogy baj van. Az én gyerekkoromban – harminc évvel ezelőtt – még magától értetődő szórakozásnak számított és a rekreáció részét képezte az olvasás. De hogyan is tudna ma egy könyv versenyezni a modern számítógépes játékokkal vagy mozifilmekkel, ha szórakoztatásról van szó? Elsőre talán leküzdhetetlen akadálynak tűnik ez, de mégis mit látok nap, mint nap? Fiatal lányok könyvekkel kezükben ülnek parkokban, vonatokon, vagy akár egy kávé mellett. Könnyen lehet, hogy ma már nem olvasnak annyian, mint korábban, de ez a korszak is életben tartja a maga kulturális közegét. Ráadásul teljesen új hozadékai is vannak – gondolok itt a közösségi média térnyerésére, vagy könyves bloggerekre, mint új szereplőkre. A gondot inkább abban látom, hogy a nemek aránya erősen torz képet mutat. Férfiként én férfias regényeket írok, mégis a statisztikák szerint az olvasóim 86%-a hölgy. Ez a szám egyébiránt nagyjából jól tükrözi a magyar olvasóközönség arányait is. Felteszem tehát a kérdést: hol vannak férfiak? Ők miért nem olvasnak? Azt hiszem, hogy az olvasás népszerűsítése során, vagy már annak tervezésénél érdemes lenne különös hangsúlyt fektetni a férfiakra. Ennek minden résztvevő számára pozitív hozadéka lenne. 

Milyenek a mai fiatalok, te hogy látod őket?

Nem kívánom eljátszani az öreget, akinek mindenhez van valami hozzáfűzni való bölcsessége. Egyebek mellett azért sem, mert tudom, hogy ma nagyon nehéz fiatalnak lenni, sokkal nehezebb, mint az én időmben volt. Az élet, csaknem minden területén szerepkonfliktusok elé állítja őket és rengeteg energiát emészt fel, hogy megfeleljenek a saját maguk és mások által felállított elvárásoknak. A gyerekek, és főképp a tinédzserkorú fiatalok nagy része ma mindenáron el akarja kerülni, hogy „szürke kisegérnek” tűnjön, mintha szégyen lenne átlagosnak lenni. Ez pedig rengeteg energiát emészt fel, amit hasznosabb dolgokra is fordíthatnának. Senki ne értsen félre, nem az a bajom, hogy a gyerekeknek vannak álmaik. Éppen ellenkezőleg. A problémát abban látom, hogy nincsenek „B” terveik, arra az időszakra, amíg az álmok nem valósulnak meg. Ha a maga valóságában látjuk a világot, akkor azt mondhatjuk, hogy csak néhány influencerre, popsztárra vagy egyéb celebre van szükségünk. Ezek kétségkívül szép hivatások, de vajon mi lesz a többiekkel? Én azt tanácsolnám a mai fiataloknak, hogy bármi áron, de szerezzenek szakképesítést, beszéljenek egy idegen nyelvet, értsenek a számítógépekhez és érettségizzenek le. Nem azért, hogy életük végéig fejből tudják a Pithagorsz-tétel bizonyítását, hanem azért, mert aki ezek birtokában van, az sok mindenre és gyorsan átképezhető. Így lehetnek a szürke kisegerekből akár tigrisek is később.Emellett pedig találjanak valamit, amit nagyon szeretnek és mélyedjenek el benne, amennyire csak lehetséges! Ennek érdekében, ha tehetném, receptre írnám fel a gyerekeknek a Flow-élményt, hogy legalább egyszer tapasztalják meg, milyen az, ha maga a munkavégzés vagy tanulás folyamata okoz eufóriát.

Ami pedig még ezektől is fontosabb, hogy keressék a boldogságot. Bármilyen hihetetlen is, de akinek csak a pillanatnyi örömök töltik ki az életét, annak nem is olyan könnyű boldognak lenni. Azt tanulni kell. Ebben pedig tudok majd segíteni annak, aki elolvassa a mesémet. Remélem, hamarosan elkészül.

 

Köszönöm a válaszokat!