Nicholas Sparks – Engem láss!

EREDETI CÍM: SEE ME
KIADÓ: GENERAL PRESS KÖNYVKIADÓ
OLDALSZÁM: 576
MEGJELENÉS ÉVE: 2015
MŰFAJ: KRIMI, ROMATNIKUS
FORDÍTÓ: GÖMÖRI PÉTER

ÉRTÉKELÉS:

Borító: Nekem nagyon hangulatos, nagyon hívogató. Barátságos. 5 pont

Történet: Jól megírt, szerintem nem átalagos, igazán összeszedett. 5 pont

Karakterek
: Igazi személyiségek, valós tulajdonságokkal. 5 pont

 

Colin és Maria útja egy éjjel, a szakadó esőben keresztezi egymást. Olyanok, akár a tűz és a víz: a fiú megannyi rossz döntése, erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a helyes úton maradjon, a lány azonban le sem tért róla: maga a megtestesült józanság, mértékletesség, és szinte csak a munkájának él. A viharos, váratlan találkozás mindkettejük sorsát megpecsételi, és hamarosan rájönnek: egész életükben másra sem vágytak, csak egymásra. Bimbózó szerelmüket azonban igencsak próbára teszi, amikor felbukkan valaki Maria múltjából. Fenyegető üzenetei fenekestül felforgatják a két fiatal mindennapjait. Vajon ily nehéz időkben is képesek megőrizni szerelmüket, vagy a bosszú lángjai elemésztik a kettejük között kialakult köteléket?

Nicholas Sparks legújabb, mély érzelmekkel és borzongással teli regényének lapjain egy férfi és egy nő egymásra találásának lehetünk a tanúi, összefonódó sorsukban lépten-nyomon megmutatkozik a szeretet, a szerelem és az összetartás ereje. Maria és Colin pedig arra is ráébred: ahhoz, hogy a másik fél valódi énjét megismerjük, a szemünk helyett a szívünkkel kell látnunk.

Kedves Olvasók, kedves Könyvimádók elérkezett az idő, hogy újabb véleményt alkossak, egy általam olvasott regényről. Első körben köszönet érte: Kildara és General Press Kiadó!

Ismét ismeretlen vizekre eveztem, új szerzőbe botlottam, ezáltal új élményekben részesültem. Semmilyen kapcsolatom nem volt eddig az íróval, illetve azért ez nem teljesen igaz, hiszen a 2016-os Könyvfesztiválon jelen lehettem egy rövid előadáson, aminek keretein belül bemutatták Nicholas Sparksot és a könyvét. A bemutató alapján nagyon szimpatikusnak látszott, így hát lelkesen vágtam bele az olvasásába. A hallottak és a cím alapján szinte biztosra vettem, hogy ez egy olyan regény lesz, amit nekem találtak ki. Láss csodát, nem tévedtem.

Valóban hozzámillő sztorival találkozhattam. Szeretem, ha valami ennyire részletes, ennyire mesélő. Szeretem a romantikát, a szerelmes, de nem túl nyálas történeteket. Az Engem láss! Pont a tökéletes arany középút. Se nem nyálas, se nem túl drámai. Egyszerűen valóságos, természetes, olyan igazi, mint az élet. Nem fekete, nem fehér, nem rózsaszín, jó is, rossz is, szomorú is boldog is. Hullámzó érzelmek, emberi viselkedésformák, megnyilvánulások, vágyak, élet. Olvasás közben rádöbbentem, hogy ez bizony velem is bármikor megtörténhet. Ez pedig még izgalmasabbá tette számomra a történetet.

Hogy miért? Hát, lássuk csak, első lépésben, ki akar a mai világban egy ketrecharcossal találkozni? Ki hiszi el, hogy ez az ember lehet jó? Lehet javítható? Ki hiszi el, hogy egy ilyen „sportot” űző valaki lehet normális? Ki teszi le az előítéletet? Az, hogy mindenkinek van véleménye, természetes, az, hogy mindenkinek van egy „másik” élete, már kevésbé. Főszereplőnk jól tűri a fájdalmat, tapasztalatból tudja, hogy ideig-óráig bizony elnyomható. A kérdés csak az, meddig?

Jelen esetben a férfi és a nő megismerkedése nem mondható hagyományosnak. Anélkül, hogy elárulnám, a poént, annyit hozzáfűznék, hogy a legtöbb lány úgy tenne, mintha semmi sem történt volna az első találkozásnál egy vadidegennel a „semmi közepén”. Nem merne megszólalni, nem merne még véletlenül sem kellemetlenkedni, nehogy bármi baj történjen vele, nehogy okot adjon egy esetleges támadásra. Maria mégis megkérdezte: „Mi történt…mitől lett ilyen az arca?” Ha valaki, más, ha valaki nem a daliás herceg, és nem úgy néz ki, mint aki most lépett ki egy magazin hasábjairól, az már bizonytalanságot, félelmet kelt, aggályokat ébreszt. Főszereplőnk, Colin erős jellem, nyíltszívű, őszinte, szabad szájú. Olyan, aki nem törődik a következményekkel. Nem foglalkozik azzal, hogy esetleg érzékeny témára tapint, nem óvatos, helyette inkább, az egyenes utat választja. Ez a jellemvonás végigkíséri a történetben. Én személy szerint, nagyon tudtam azonosulni vele. Hasonlóképpen élek. Ettől is volt jó olvasni ezt a regényt. Már egy ilyen aprósággal fel lehet kelteni az érdeklődésem.

Természetesen a történet azért ennél összetettebb. Colinban semmi rossz szándék nem volt, de ezt nem tudhatja, a lány. Néha megesik, egy zord külső érző szívet takar. Néha, csak a segítőszándék vezérli az embert, kinézettől, életviteltől függetlenül. Ennyi. Sem több, sem kevesebb. Így hát nem egy tipikus megismerkedéssel indul a történet. Egy bajbajutott gyenge, végtelen nővel, aki támogatásra szorul, aki igazából joggal eshetett volna kétségbe. Hiszen nem a helyes, gazdagnak tűnő főnyeremény pasi érkezett, mint megmentő, hanem egy sérült arcú, ijesztő, átlagos srác. Akin látszott, hogy valami nem stimmel körülötte. Mert senki nem arra gondol, hogy biztos nem ő a hibás, hanem valaki csak úgy belekötött. A rossz előbb jut eszünkbe, mint a jó. Így ez már nem a szokványos lányregény benyomását kelti, lelkesen olvastam tovább. Sor sort követett, a történet egyre jobban kirajzolódott. Különleges, az is, hogy Mariában általános kérdések fogalmazódtak meg. Mint például: „Léteznek-e olyan srácok, akik nem várják el egy lánytól, hogy az első, vagy a második randevún azonnal ágyba bújjon velük?” Manapság kevés embernek van tartása, a testiségről szól minden, pedig a lelki kapcsolatok, legalább annyira fontosak. Csak ezt a mai rohanó, én-központú világban nem divat hangsúlyozni.

Maria testvére Serena a mai világ lánya, aki szeret beleszólni mások – jelen esetben testvére – életébe. Teljesen más természet a két lány, teljesen más életet élnek. Nem rosszabb egyik sem a másiknál, csak az értékrendszerük nem ugyanaz. A csajok könnyen hiszik azt, hogy jó, ha megoldják helyettük a problémákat. Szeretnek beleszólni, intézkedni, szeretnek okosabbak lenni, ha a másik életéről, kapcsolatáról, munkásságáról van szó. Mondhatni, ez tipikus tulajdonság. A segítő szándék nem ismer határokat, így akár hibának is tűnhet egy-egy cselekedet. Pont ettől valóságos. Mert, így olvasás közben ráeszmélhetünk, hogy az nem megoldás, ha a másik életére telepszünk. Mindenkinek el kell követnie a saját hibáit, és ettől nem kímélhetjük meg sem a testvérünket, sem a barátnőinket. A két lány közti különbségek alapvetőek. Maria maximalista az egyetemi évei alatt, Serena már kevésbé. Van időszak mindenki életében, amikor az a legnagyobb problémája, hányast kapott egy-egy vizsgára, és van, aki ezt túl komolyan veszi, mint Maria. Aztán rádöbben, kár volt a drága időt elpazarolnia. Sokszor bánja meg utólag az ember a döntéseit, így ez is emberivé teszi Mariát.

Maria, szakmájából kifolyólag ügyesen kérdez, így kiemelném a párbeszédeket, amikből a szereplőket jobban megismerhetünk.

A regény nem csak szerelemről és az emberi tulajdonságokról szól, van ebben épp elég izgalom és váratlan fordulat is. Érdemes belemerülni. Egy rejtély az, ami igazán szokatlanná, izgalmassá, olvasmányossá teszi. Annyit elárulhatok, hogy a közösségi média negatív oldala is megmutatkozik a történetben. Mert, bármennyire is jó az online világ, sajnos, nem kevés veszélyt rejteget magában. Főelemként jelenik meg a történetben, a közösségi média mai jelenléte az emberek körében. A facebook posztok néha több információt nyújtanak a világ felé, mint, azt elképzeljük. És sajnos az emberek ezt kihasználják, akár ellenünk fordíthatják, visszaélhetnek vele, akár bajba is sodorhat minket.  Nem minden ismerős barát, ahogy nem minden idegen jelent veszélyt, olykor egy barát, akiről nem is feltételeznénk, válhat rosszakaróvá.

Nekem nagyon tetszett a regény. Különleges, ahogy feldolgozza, a ma problémáját, mai életünk mindennapjait. Hiszen gondolom ismerős, szavak ezek: „Facebook fotó, énkép, mutimiteszel, mutimitiszol, mutimidvan, mutiholnyarlsz, mutimutimuti” Versengés, hogy ki nyaralt szebb helyen, ki készített egészségesebb vacsit, ki kap több kommentet, ki hiszi azt, hogy a lájkok száma mutatja a szerethetőséget. Vannak napi lájkvadászok, akik már függők. Ennek a kornak azt hiszem, ez a népbetegsége, amit az író remekül bemutat egy kerek történeten keresztül. Már csak ezért is érdemes elolvasni, hátha előbb gondolkodunk, és csak aztán posztolunk. Jó olvasást és töprengést a mondanivalón. Ne, hagyd ki, megéri elolvasni!

Könyvkritikát írta: Norina