Contact Info

Halhatatlanok 2017-11-11T19:44:14+00:00

Halhatatlanok

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 302
Megjelenés: 2014, 20156
Műfaj: Fantasy antológia

ÉRTÉKELÉS:

BORÍTÓ: Elég sötét és nem túl bizalomgerjesztő. Meg kicsit klisés is rajta a halál. 2 pont

TÖRTÉNET: Nagyjából fele-fele arányban voltak számomra unalmas és nagyon ütős novellák, de mindegyik nagyon egyedi volt. 3 pont

KARAKTEREK: Rengeteg érdekes, jól kidolgozott karakterrel találkozhattunk. 5 pont

 

Hogyan lehetne halhatatlanná válni, és milyen érzés megélni az örökkévalóságot – e kettő a kezdetektől fogva foglalkoztatta az emberiséget. Ám addig is, míg az evolúció vagy a tudományos fejlődés ezt nem teszi lehetővé, a Halhatatlanok című antológia fantasztikus novellái kárpótolhatják az álmodozókat. A kötet írásai tizenhétféleképpen mutatják be, hogy a hősök vagy éppen a legmindennapibb alakok számára mit jelent a halhatatlanság. Az egyik novellában az örök élet megelőzi a születést, a másikban követi a halált, esetleg egy eltérő létsíkon zajló, végtelen utazást jelent. Megeshet, hogy egy szereplő véletlenül válik halhatatlanná, és míg neki áldás, valaki másnak átok, esetleg távoli legenda, merő szóbeszéd. Ami közös ezekben az írásokban: ellentmondásos érzéseket, szédítő mélységeket és nem hétköznapi kalandokat él át az, aki halhatatlan, és mindenki más is, aki társukul szegődik e történetek során.

A kötet szerzői: 
A. M. Aranth, Cassy Blacksmith, Dörnyei Kálmán, Gabriella Eld, Habony Gábor, Hinda Vinchi, Imre Viktória Anna, Jassó Judit, Johhny Silver, Koós Patrícia, Mickey Long, Nyírő Szabina, Patrick J. Morrison, Riley E. Raines, Solymár András, Szilágyi Zoltán, Tolnai Panka.

Azt hiszem, ezzel a kötettel bezárólag egy kicsit megcsömörlöttem mind a fantasyk, mind a novelláskötetek terén. Nagyon szupernek tartom ezt a kezdeményezést a Főnix Könyvműhely részéről, mivel ez már a harmadik gyűjtemény, amiben lehetőséget kapnak bemutatkozásra a kevésbé ismert magyar íróink. Minden novella előtt egy kis bemutatkozást találhatunk a szerzőről, és mindegyik történet nagyon más is volt. Csakhogy a halhatatlanok téma annyira nem izgatott fel, éppen ezért jó néhány sztori felett elsiklottam, nem érintettek meg. Viszont annyiféleképpen fogták meg az írók a témát, hogy nem hagytak sokáig unatkozni, és egyik történet sem hasonlított a másikat, ami nagyon pozitív.

Nem akarom felsorolni, melyek voltak hatástalanok nálam, inkább azokról ejtenék pár szót, amik meglepetést okoztak. Az első, amire felkaptam a fejem, az Hinda Vinchitől a Sohamár volt. Ez egy nagyon érdekes témát boncolgató novella, ami szépen felvázolta egy falu mindennapi életét: a gyerekek a nagykorúvá – vagyis egyáltalán korúvá – avatásukig senkik, nem léteznek, nincs nevük, nem veszik őket teljesen emberszámba, és mindezt azért, hogy megvédjék őket az erdőben lakó gonoszoktól. De a főszereplő lány, Nemvagy nem törődik ebbe bele, mert ő átlát a rendszeren. Ez kifejezetten tetszett.

Odafent az épület előtt húzódó, frissen festett kovácsoltvas kerítés kapuján fémtábla lógott. Ez állt rajta: „Halhatatlanok klubja. Ügyfélfogadás 08:13 és 15:37 között, mindennap. Örökké.”
A tábla alján takaros kézírással a következő kiegészítést bigyesztették:
„A lift nem működik!”

Jassó Judit novellája a születés előtti életet mutatta be, és engem annyira magába szippantott és eltompított az egész hangulata, hogy nem akartam megtudni, mi lesz azután, csak ott akartam maradni a szigeten Vaiorral. Ennyira tapintható, átérezhető hangulatot ilyen rövid oldalszámban nehéz előteremteni, Juditnak pedig sikerült. Nagyon szerettem.

Solymár András története annyira furcsa volt, hogy egy ideig derűsen olvastam, hogy mi akar ez lenni? A Mátyás kori fantasy egyszerre volt nevetséges elgondolás és teljesen elfogadható. Miért is ne? Remek ötlet, nagy bátorság. 🙂 Aztán Koós Patrícia következett, akinek azért említem meg A kastély című művét, mert én egyszerűen nem voltam képes mást elképzelni, csakis az eredeti Szépség és a szörnyeteget. Bátortalan bemutatkozója után egy nagyon rendben lévő novellát olvashatunk, csak ne lenne totál ugyanaz, mint a mese. Persze továbbgondolt, fantasyba csomagolt verzió, de azért lehetett volna kevésbé hasonló, mert így nem tudtam komolyan venni.

Eszem ágában sem volt vitatkozni. Felesleges is lett volna; felébredt benne a rétor, hogy lenyomja a torkomon saját, gyermeteg igazát és a nyakamra tekeredjen, mint egy kötél, amíg fuldokolva nem ordítom, hogy tévedtem.

Dörnyei Kálmán kiejthetetlen című novellája nagyon beteg és nagyon érdekes volt. A halhatatlanságot a folyamatos újjászületéssel szemléltette, ami egy izgalmas téma, és egyben szomorú is. Öröm volt olvasni. A Püthiából azt emelném ki, hogy milyen ötletes volt a halál napját kiszámoló gépezet, és az, hogy kiderült, egy gép nem fogja tudni megjósolni nekünk a jövőt.

Tolnai Panka Zombifarmját már a címből imádtam, de aztán az, hogy Magyarországra álmodta meg, csak hab volt a tortán. Az egész mocskos rendszer olyan volt, mint a Jurassic Parkban, csak még annál is rosszabb, mert itt ugyebár az emberekből lettek mutogatnivaló zombik, így onnan kell utánpótlást is szerezni. Remek volt!

Gabriella Eld története volt az egyik legjobban várt számomra, és most sem csalódtam. A maga pesszimista módján közelíti meg a halhatatlanság témáját, gyomorforgató, nagyon valós, borzalmas életeket bemutatva. Csodálkoztam, hogy sokkal földközelibb történet volt ez, mint a megszokott fantasyjai, de tetszett. Megint csillagos ötös. 🙂

Azt kérdezheted, akkor isten vagyok? Nem, barátom. Csak halhatatlan vagyok. Aki éppen a vállad fölött áll, és belekukkant abba, mit olvasol. És közben illetlen helyeken próbálok beléd csípni.

És hát a legutolsó, A. M. Aranth novellája volt szerintem a leghosszabb, de nem semmiért. Kaptuk a már megszokott félig humoros, félig szarkasztikus, de egészében meg érfelvágósan komoly stílust, ami megint teljesen beszippantott és megdöbbentett. Sőt, ebben még több teret engedett magának az író, a narrátor legalább annyi szerepet kap, mint  a főszereplő, és tele van erős kifejezésekkel az egész történet. Itt már végig azon gondolkodtam, hogy hogy a jó égbe jut ennyi “hülyeség” Holló-Vaskó Péter eszébe, meg mikor van neki ideje arról gondolkodni, hogy test nélkül van-e lélek, van-e bármi, de főleg szerelem, és hasonlók. Azt hittem, hogy nem fog érdekelni ez a sztori, aztán meg azt hittem, hogy az érdekes részről rákanyarodunk a kevésbé érdekes iszlám részre, de nem! A tarkóba szerelt kupoláról rögtön az Oculus jutott eszembe, meg úgy az egész szobáról, ahol Greg legtöbb idejét tölti. Aztán elkezdtem megkedvelni Hadidot, aztán teljes szívemből szurkoltam, aztán hirtelen vége lett. És eszembe jutott, hogy a sztori eleje hogyan is kapcsolódik akkor ide? És aztán jött a csattanó. Én meg csak annyit tudtam mondani: Baaaszdmeg.

A kötetet köszönöm szépen a Kildarának és a Főnix Könyvműhelynek. 🙂

Könyvkritikát írta: Evelin