Contact Info

A. M. ARANTH – OCULUS 2017-01-07T20:06:02+00:00

A. M. Aranth – OCULUS

EREDETI CÍM: OCULUS
KIADÓ: FŐNIX KÖNYVMŰHELY
OLDALSZÁM: 420
KIADÁS ÉVE: 2016
MŰFAJ: SCI-FI, DISZTÓPIA

ÉRTÉKELÉS:

BORÍTÓ: Nagyon jól néz ki. Előtérben az oculus, háttérben pedig az a menő futurisztikus város. Telitalálat. 5 pont

TÖRTÉNET: Három dolog szúrja a szememet csak. Az első a vége, amit a könyv befejezése után nagyon-nagyon gonosz dolognak tartottam. De most, hogy kicsit leülepedett a dolog, jónak tartom, hogy én dönthettem el, hogyan képzelem el, mi történt. A második, az elgépelési hibák, amik eléggé elszomorítottak, és megakasztottak egy-egy jó pillanatban. A harmadik pedig a kis utalások Truth részéről a jövő felé, hogy ekkor még nem tudta, hogy ez meg az lesz… 4 pont

KARAKTEREK: Két karaktert mondanék teljesen feleslegesnek. Ezek közül az egyik szerintem kihagyható lett volna teljesen, a másik pedig csak a humorosabb jeleneteknél kell, egyébként máshoz nem jó. Viszont a többiek nagyon érdekesek, szerethetők, gyűlölhetők, és mindegyik jól színesíti a történetet. 4 pont

 

Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

*

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.”

 

Szórakoztató? Rejtélyes? Izgalmas? Idegesítő? Milyen is vagy te, Oculus?

A jövőben járunk, a Föld egyik kolóniáján, az Avalonon, ahol egy apró amőba miatt az idősebb korosztály elveszíti a látását. Gyógymód nincs, vagyis… Ez függ attól, hogy kinek az oldaláról nézzük a dolgot. Akinek elég pénze van, az a vakság bekövetkezte után vehet magának egy oculust, – „Nem személy. Nem ember. Oculus.” – aminek segítségével ismét lát. Vagy akinek a segítségével ismét lát? Minden szülőnek lehetősége van arra, hogy gyermekét eladja… akarom mondani beírassa az oculus programba. A szülők ezt követően havi juttatásban részesülnek, a végén pedig egy nagyobb összeggel is gyarapodik a bankszámlájuk. A programban arra tanítják a fiatalokat, hogyan kell viselkedniük egy másik ember szemeként, és azt is, hogyan kell feláldozniuk és alávetniük magukat a gazdáikért, hogy kell elnyomni saját magukat, és oculusként viselkedni, aki: „Nem személy. Nem ember. Oculus.”

A fülszöveg három szereplőt mutat be. Truth-t… akarom mondani egy oculust, aki tizenhét éves korában a Kilencek Tanácsának – a bolygó vezetőinek – egyik tagjának lesz a szeme. A sorsán jól meg lehet figyelni, hogy min mennek keresztül az oculusok, hiszen hiába sulykolják beléjük sok éven keresztül, hogy ők csak oculusok, az ember nem tudja olyan könnyen feladni a személyiségét, sőt, annak muszáj valamilyen formában kitörnie.

A másik szereplő Truth gyerekkori barátja, Aoi, aki egyszerűen nem képes elfogadni azt, hogy barátnője oculus lett. A társadalmat hibáztatja, ami arra kényszerítette a másik felét, hogy az mindent – beleértve saját magát is – eldobjon és valakinek a szeme legyen.

A harmadikat pedig nevezzük Szellemnek. Ő az, akinek a személye és céljai nagyon sokáig rejtve maradnak, aki a háttérből mozgatja a szálakat, és nem fél semmit bevetni, hogy teljesítse a feladatát.

A szereplők közül számomra Truth volt a legszimpatikusabb, akinek bár voltak hibái, de mégis éreztem rajta, hogy képes lenne feláldozni magát – és oculussá válva valamilyen szinten már meg is tette ezt – az emberiségért.

Aoi viselkedését viszont nem sikerült megértenem egy bizonyos szinten. Nagyon látszódott, hogy szeretne segíteni a legjobb barátnőjén, de mindezt – a személyiségéből adódóan – olyan önfejűen, csökönyösen, és vakon teszi, hogy az hihetetlen. Nem nagyon gondol bele a tettei kövekezményeibe, és abba, miként bántja a barátnőjét a viselkedésével. És persze egyáltalán nem hallgatja meg azt, amit Truth mondani akar, csak a saját igazát szajkózza.

Remélem, eddig nem tűnik nagyon komornak a könyv, hiszen nem az, mert rengeteg szórakoztató jelenet, párbeszéd zajlik a szereplők között. Az egyik ilyen páros egyértelműen Truth és Aoi, akik nagyon aranyosak együtt, ugratják egymást és vállvetve szurkolnak a Connecarah Killers hurling csapatnak. A másik humoros helyzetet Truth és gazdája egészséges étkezése – illetve az azokat élkészítő szakács – adja, hiszen Truth nagyon szereti a szaftos hamburgereket és az ízletes kolbászokat, de itt nem kap mást, csak kelbimbót és brokkoliropogóst. Szintén képet kapunk az avaloni mindennapokról, a kultúráról (zene, filmek, ünnepek, sport), a növényvilágról (tudniillik az Avalonon kék a fű például), de a helyi elit mocskos titkára is fény derül.

Viszont az Oculus nem csak szórakoztatja, de közben el is gondolkodtatja az embert. Vajon az Oculus rendszer helyénvaló átmeneti megoldás addig, amíg a kutatók nem találják meg a gyógymódot? Te vajon el tudnád nyomni a személyiségedet, ahogy az oculusoktól kérik? Te meddig mennél el, hogy megmentsd a barátodat? A szerző az emberi természetet is bemutatja, amely meghatározza az egész emberiség múltját, jelenét és jövőjét. Tényleg örök harcra vagyunk kényszerítve? Muszáj mindig keresnünk valamit, ami ellen harcolhatunk? És ha nem találunk, akkor egymás ellen forduIni? Mindenképp ki szeretnénk pusztítani magunkat? A könyv egy nagyon negatív jövőt tár elénk, ami elég kézzelfogható, hiszen az orvostudomány és az informatika fejlődése lehetővé tudja tenni mindezt. De vajon mindenképpen ez az egy lehetséges kimenetel van? Nincs más lehetőség?

Az Ocolus történetét egy gáthoz tudnám hasonlítani. Először csak egy kis résen át szivárog a víz, és, ahogy haladsz előre a könyvben, úgy lesz egyre nagyobb és nagyobb az a rés. A végén pedig már zúdul a víz a gát túloldaláról, és fogalmad sincs, hogy mi fog történni. Mert egyáltalán nem lehet sejteni, hogy mit is fog hozni a könyv vége. Ne habozz kézbe venni a könyvet, de ne csodálkozz, ha belefulladsz a vízbe.

Könyvkritikát írta: John