Contact Info

Gondolatok tanévkezdésre, egy régi vágású, de fiatal(nak mondott) pedagógus tollából

Van egy olyan bolond szokása a világnak, hogy néha meglepő hasonlóságokat mutat az ember életének bizonyos szakaszaival. Ilyen például az év körforgása. Mintha – és ezt már előttem az okosok közül többen is megírták – a tél, olyan lenne, akár az ember éjszakai álma. A tavasz az ébredés, a nyár pedig a nappali munkák megfelelője, már amennyiben hajlandóak vagyunk ezt a furcsa gondolatmenetet követni. Ha pedig mégis így okoskodunk, akkor bizony megállapíthatjuk, hogy a hónapok közül is a szeptember az, amelyik ahhoz a kellemes állapothoz hasonlít, amikor a jól végzett munka után az ember nyugalomra térve, az ébrenlét partjától elrúgott csónakban lebegve várja, hogy eltűnjön az álom ködében.

A tanár, ha közeleg az évnek ezen szakasza, egyre gyakrabban tekintget ki a dolgozószobájának ablakán. Odakint a nyár már az utolsó hasábokat dobja az ég kemencéjére, a mihálynapi hajnalok pedig gyakran megcsipkedik az északi falak tövében nőtt kikericsek szirmait. A nappalok rövidebbek, a déli árnyékok pedig napról-napra hosszabbak.

Ilyen az álmos, körteillatú szeptember.

A tanár ilyenkor az íróasztalánál ülve ekkor azon töpreng, hogy – a diákok szemszögből nézve –, ez az időszak az iskolakezdésre különösképpen alkalmatlan.

Mit lehet hát tenni? Csakis azt, hogy megpróbál valahogy kedvet csinálni a tanuláshoz. Ekkor húzza elő fiókjából a különféle bűbájos varázslatokat, amelyeket a földhözragadtabbak csak úgy említenek: „módszertani sokszínűség”.

No, ez aztán sikeresnek is bizonyul – egészen az első dolgozatig. Akkorra kifullad.

A tanár ekkor megpróbálkozik szép szavakkal, kérleléssel, vagy legutolsó szalmaszálként, kiváló tudósok példaként állításával, akikről aztán a diákok mindenféle lexikonokat böngészgetve kiderítik, hogy gyermekkorukban ők sem szerettek tanulni. Ezzel a további tanulást befejezettnek is tekintik. Pedig a sikertelen dolgozat nem csupán a diáknak kudarc, hanem – bármely hihetetlenül hangzik – a tanárnak is.

Ekkor már csak egyetlen remény maradt: cimboraságot kell kötni magával az ördöggel!

Van ugyanis a diákoknak is „módszertani sokszínűsége”, mely sok esetben már a fekete mágia határait súrolja. Ezekkel pedig a tanár jobban teszi ha megismerkedik és megpróbálja azokat saját hasznára fordítani.

Következzék hát néhány, diákok körében használatos fortély, ellátva a tanár tollával írott jegyzetekkel és tanácsokkal.

Tiltott eszközök használata, avagy a „puskázás”

A puskázás – ahogy a diákok nevezik –, már évszázadok óta elterjedt módszer a tanulás kiváltására. Ekkor az történik, hogy egy apró papírdarabra írja a diák a sikeres dolgozatíráshoz szükségesnek vélt tananyagot, majd azt valami elmés helyre elrejtve, a megfelelő pillanatban megpróbálja a dolgozatra másolni.

Ennek azonban több buktatója is van. Az egyik, hogy a tanár minden esetben tudja, hogy a diák puskázik, ezért minden figyelmét a tettenérésre fordítja. A másik ettől sokkal összetettebb. A papírdarabkára ugyanis, a siker érdekében, szépen és helyesen kell felírni az apró betűket, ezért ehhez elengedhetetlenül szükséges a magyar nyelv és irodalom, illetőleg a rajz- és vizuális kultúra tantárgyakra történő rendszeres és alapos felkészülés. Javallott továbbá a technika és fizika tantárgyak alapos és elmélyült ismerete a papírdarabka elrejtéséhez, valamint az arról történő súgás és annak fogadása elképzelhetetlen az ének-zene tantárgy által megalapozott képességek nélkül. Ha pedig valaki a modern kor vívmányait alkalmazva kíván puskázni, annak tökélyre kell fejlesztenie a számítástudományban (bohémabb nevén számítástechnika, vagy informatika) való jártasságát.

A tapasztalatok alapján elmondható tehát, hogy a puskázásra fordított energia és előzetes felkészülés ideje összeadódva sok esetben több, mintha rendesen tanulna a diák a dolgozatra. Csakhogy érdemes felismerni azt, hogy a megszerzett tudás jelentős része az elmében marad, ellenben a papírdarabkával, ami a szemétkosárban végzi!

Különféle, enyhe lefolyású nyavalyák előidézése

Bizonyára gyakran hallani, ahogy a diákok egy-egy dolgozat előtt gondterhelten felsóhajtanak:

„Jó volna inkább betegnek lenni, akkor nem kellene iskolába jönni!”

Vigyázzunk ezzel és mindenképpen próbáljuk e szavakat fenntartással fogadni! A diák ugyanis nem bolond. Annyira legalább is semmiképpen, hogy lázat és hidegrázást kívánjon magának. Ha a fentebb idézett mondtat halljuk, annak mögöttes értelme tulajdonképpen a következő:

„Jó volna, ha mindenki elhinné, hogy beteg vagyok, erről a doktorok egy igazolást is adnának, de én eközben makkegészségesen, mulattató dolgokkal töltögetném otthon az időmet.”

Ennek érdekében pedig a diák mindenféle tünetet képes önmagán előidézni, a dolgozattól megóvó diagnózis reményében. Csakhogy, az orvostudomány az utóbbi időben jelentős fejlődést mutat. Manapság ugyanis minden doktor képes különbséget tenni a klasszikus nátha és az iskolaundor között. Éppen ezért a diák jobban teszi, ha lépést tart a fejlődéssel és olyan modern betegségek eljátszásával kopogtat a rendelő ajtaján, amelyek diagnosztizálása jelentős feladat elé állítja a legjobban képzett gyógyítókat is. Ilyen lehet, sok egyéb más mellett a nomofóbia is, amely a mobiltelefonok akkumulátorának lemerülésétől való kóros rettegést jelenti. Érdemes azonban nagyobb dolgozatok előtt tanulóközösségi szinten egyeztetni, és a modern nyavalyák széles tárházából válogatni, hiszen – a tudomány mai állása szerint – a nomofóbia nem ragályos betegség (bár amilyen úton halad a világ, a jövőben könnyen azzá válhat.) Akik tehát ezzel a módszerrel próbálkoznak, készüljenek fel alaposan és széleskörűen a biológia, a testnevelés és a kémia tantárgyakból – akár évekre visszamenőleg is –, mert csak ekkor érhető el teljes siker.

A tanár figyelmének elterelése

Milyen jó is volna – gondolják néha a diákok –, ha az iskolai dolgozatra vagy felelésre szánt időt, önfeledt, vidám társalgással lehetne eltölteni! Ezzel a legnagyobb probléma az, hogy a tanárt látszólag semmi nem érdekli a saját maga által tanított tantárgyon kívül, a diák pedig éppen azt szeretné elkerülni, hogy erről szó essen.

Vajon valóban reménytelen ez a helyzet? Korántsem! Csupán találni kell valamit, amiről mindkét fél szeret beszélgetni. Ilyen elvont dologból pedig csak egy létezik: a gyermekkor. A diákok éppen benne vannak, a tanár pedig biztosan szívesen beszélne saját gyermekkoráról.

Csakhogy – mint az köztudott –, a tanárok kortalanok. Mi sem támasztja ezt alá jobban, mint az, ha megkérdezünk egy tanárt, hogy mióta áll a katedrán, az mély sóhaj kíséretében ilyeneket válaszol: „száz éve” vagy „időtlen idők óta” esetleg „már idejét sem tudom”.

Éppen ezért feltétlenül szükséges, hogy a diákok folyamatosan, a történelem tantárgy legátfogóbb ismeretének birtokában legyenek.

Hogyan hitesse el a diák az iskolapszichológussal, hogy óvatosan fogalmazva , „nincs ki a négy kereke”?

Ha ezt most az ókori nagyok közül Szókratész vagy Platón olvasnák – és tisztában lennének az „iskolapszichológus” szó jelentésével –, akkor minden bizonnyal elégedetten bólogatnának, hiszen ez a probléma végeláthatatlan filozófiai mélységekbe vezet. Ugyanis, mennél komolyabban foglalkoztat valakit ez a kérdés, annál kevésbé van szüksége a válaszra.

Ezek után nem marad más hátra, mint az, hogy minden diáknak sikeres tanévet kívánjak. Tanuljatok, és próbáljátok minél tudatosabban tervezni a jövőtöket! Találjatok valamit, amit szerettek csinálni és váljatok annak mesterévé, mert a kemény munka előbb-utóbb biztosan megtérül!

Sipos Gergő / Tanár

Sipos Gergő első remekműve hamarosan megjelenik Mogul Kiadó gondozásában, melynek címe Szent Domonkos Kertje (#történelmi #krimi)

Sorban állás nélkül, a hivatalos megjelenés előtt, névre szóló dedikálással kaphatjátok kézhez, ha elővásároljátok a könyvet, kedvezményesen.

“Írtam neked egy könyvet. Egy igazi, XIX. századi, véres, fordulatokkal teli, puskaporszagú krimit. Vedd kézbe, nyisd ki, és engedd, hogy elkísérjelek Szent Domonkos kertjébe, mert valahol ott vannak azok a gyémántok, amelyeket mások már régóta keresnek…”

Sipos Gergő

By | 2017-03-06T08:21:27+00:00 szeptember 12th, 2016|Író, Iskolakezdés, Kildara, Népszerüsítjük Az Olvasást| Gondolatok tanévkezdésre, egy régi vágású, de fiatal(nak mondott) pedagógus tollából bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

About the Author: