Contact Info

Könyvmolyok legnagyobb bosszúságai, avagy az olvasás bosszúságai.

Könyvmolyok legnagyobb bosszúságai, avagy az olvasás bosszúságai. Lehet, eléggé lerágott csont már, de papírra vetem a könyvmolyok legnagyobb bosszúságait. Amitől falra mászunk olvasás közben, után, előtt!

– Kezdjük az elején. Mikor nagyon vársz egy könyvre, hogy megjelenjen és az istenért sem érkezik. Eltolódik a megjelenés időpontja, nem lehet pontos dátumot tudni.

Csak vársz és vársz. Örökkévalóságig. Jobb esetben teljesen elfelejted, mi is volt az előzmény. Rosszabbik esetben a második pont lép érvénybe.

portfolio_kildara_3– Az első vagy második rész megjelenik a sorozatból, de a folytatásról nem gondoskodnak, mert nem nyereséges, eltűnt a kiadó a süllyesztőben, nem megoldhatóak a jogok.

Tudom, pénz kérdése főként. De akkor is annyira bosszantó, hogy nem tudod meg, mi lesz a szereplőid sorsa, hogy végződik a történet. Lezárás hiányában inkább el sem olvastad volna.

– Végre megjelent a könyv, de olyan áron, hogy a hajad égnek áll tőle. Természetesen nem az olcsóságra gondolok. Újabban van olyan kötet, amiért elkérnek 5000ft-ot is vagy még többet. Esetleg egy száz oldal alatti kis semmiségért 2000 Ft-ot. Értem én, hogy drága a kiadás, fordítás, nyomtatás, utómunkálatok, jogdíj… stb. Na de ennyire? Sajnos luxus az olvasás manapság. És ez nem mindig a kiadók hibája.

– Mikor az elő rész megvan puha borítósban, tuti hogy a folytatás már csak kemény borítósban jelenik meg (avagy fordítva) és cseppet sem egységes a polcodon a sorozat. Mondjuk nagysággal, formátummal is lehet ugyanez a gond.

– Gyönyörű szép borítót képzelsz el az éppen érkező nagyon várt vagy kedvenc könyvednek, erre kapsz egy összedobott „izét”. Jobb szó nincs is rá.  Olyan izé. Nincs összhangban a borító a tartalommal, egy teljesen oda nem illő jelenetet, hölgyeményt jelenít meg vagy kriksz-krikszkrakszokat, gyerekesen.

De hát a külföldi olyan szép volt…

Szerencsére ez azért a magyar borítókra nem jellemző. Talán csak nekem van fura (más) ízlésem és azért nem tetszik, gondolhatod azt is.

A meztelen pasiktól, csücsörítő csajos borítóktól kiráz a hideg.

Vagy a most divatos nagy, angol felirat a hangyányi magyar írás fölött. Jaj!

Titeket mi idegesít egy borítón?

– Olvasás után derül ki a számodra, hogy a fülszövegben lelőttek minden poént? Előfordul sajnos.

Vagy egy adott íróhoz, könyvhöz hasonlítják, holott köze sincs hozzá.

– Kinyitod a régen vágyott könyvet, olvasol pár oldalt és megtörik a gerince, olyan bolhányi betűk vannak benne, hogy keresztbe áll a szemed, kiesnek a lapok, lekopik az aranyozás, díszítés, rossz minőségű, sercegő a papír, hiányoznak oldalak. Ugye ismerős? Bosszankodsz, hogy ezért fizettél?

– Helyesírási hibák a kötetben? Sok molyt ki lehet kergetni vele a világból! Szerencsére a szépérzéken és a „viszonylag jó” magyar helyesírási érzékemtől eltekintve, ha jó az olvasmány, nekem fel sem tűnik az elütés, félrenyomtatás. Csak nagyon súlyos hibák esetén.

– Elkezded a történetet és végig olyan ismerős. Valahol olvastad már ezt, csak pepitában. A jó öreg másolás művészete. Hát igen. Már majdnem mindent megírtak. Nehéz újat kihozni.

– A trendek! Egyszer elkezdődik, és csak érkeznek az újabb és újabb könyvek. Csak azokat marketingezik, az folyik a csapból is. Például hiába vágyom egy jó történelmire, mikor csak erotikus történelmit adnak ki, mert az a divat. Egy trendi stílust agyonnyomatnak, míg a többi talonban van. Volt már vámpíros, vérfarkasos, erotikus is. Mi jöhet még? Én mást akarok olvasni!!!!!!!!!!!!Már „csakazért is”.

– Nyafogó, élethez is képtelen szereplők. Önmarcangolás, hiszti, picsogás, nyávogás a köbön…

És újabban férfi szereplőknél is.

– Szerelmi háromszög vagy mostanában lassan sokszögek is oly divatosak. Nem szeretem!!!!!!!! Ritkán fogadja be a szervezetem. Főleg mikor hol ide, hol oda húz a központi szereplő. Az nem szerelem, ha nem tud dönteni.

– Kliséhegyek. Lerágott csontok. Ismétlés a tudás anyja, de a hatodik minden könyvben fellelhető dolog után már nem csak a szemem forgatom.

– Erotika mindenhol, mindig, bármennyiszer és bárhogy, bármilyen helyzetben.

– Könyvbe nem illő szerelmi szál beleerőltetése. Minek? Ha az nem odaillő, akkor kár bele tenni. Megvagyunk nélküle is. Nem is értem, miért kell minden könyvbe szerelem?

– Macsó férfi, aki megszelídül a hősnőnktől és papuccsá válik kb. fél perc alatt, elveszítve minden férfiasságát. Szerelem, szerelem, sötét verem, de ennyire agyatlan, kifordító módon?

Ráadásul a „szerelem első pillantásra” szépnek hangzik, de nem tartom igaznak valahogy. Főleg ha semmit sem tudunk az illetőről. Akkor hogy szerethetnénk? Maximum a kinézetét.

– Hihetőség megkérdőjelezése, nem életszerűség. Egyre több könyvben futok bele ilyen dolgokba. Nem a fantasy elemekre gondolok fantasy könyvekben, hanem mikor az elrablóba szeret bele a szereplő (és nem betegség miatt) vagy hasonló esetek tömkelege jellemző mostanában.

– Váratlannak nem mondható fordulatok, kiszámítható dolgok, előre megjósolható az első oldalon a befejezés. Akkor minek olvassam el?

– Butának néznek minket olvasókat. Szánkba rágják ugyanazt az eseményt, dolgot tízszer, százszor…

Mikor a tök logikus dolgokat körbeírják milliószor, hátha nem értük meg. De elsőre is értettük, köszönjük.

– Ennek az ellenkezője is igaz szokott lenni néha. Előre meg nem írt, el nem magyarázott dolgokra jöjjünk rá, mikor nem ismerhetjük őket. Sok moly nagy tudású ugyan, de mindent azért ők sem tudnak. És én ettől végtelenül kicsinek és butának érzem magam. Tessék megmagyarázni, felvázolni, körülírni. Nem minden magától értetődő.

– A felvázolt, egyedi világ nincs kifejtve, érthetetlen, logikátlan, kesze-kusza, tele bakikkal, elvarratlan szálakkal, fura kivitelezésekkel. Néha oly egyszerű lenne a megoldás és nem azt cselekszi a főhős. Ismerős, mikor a csaj visítva menekül a gyilkos elől, nem a városba, ahol emberek, segítség lenne, hanem a kietlen, néptelen erdőbe…? Ilyenkor fogom a fejem. Vagy mikor megmondják, hogy kerülje el a pacákot, éjjel ne menjen ki, akármi és már csak azért is azt csinálja, amit nem kéne. Két pofon kellene neki ilyenkor!

– Kimondhatatlan, kiejthetetlen szereplő-nevek. Hogy jegyzem én meg vagy mesélek róla másnak így? Itt az ellenkezője is igaz. Majd minden könyv főszereplőjének neve megegyezik és mikor a negyedik könyv főszereplőjét is ugyanúgy hívják, rettentő pipa leszek.

– Kivégezni a kedvenc szereplőnket? Ne már! Értem én, hogy nem maradhat mindenki életben, de pont őt?

– Mikor olyan befejezése van, hogy semmilyen.

Vagy akkora függővég, hogy ihaj, esetleg be nem fejezett, de már lezárt kötet. A képzeletünkre bízza. Ez okés. De azért na…

Egy olyan befejezés, ami rózsaszín? Mindenki él, mindenki mindenkivel összejött és szeretik egymást. Csillámos póni effekt.

Vagy mi teljesen máshogy zártuk volna le. A főszereplő mellé mást képzeltünk el, azok nem illenek össze szerintünk, és így tovább.

– És persze amikor a legjobb részt olvasnánk, akkor jön valaki, telefon csörög, mennünk kell valahova, betegek leszünk, elalszunk.

Ezen pontok közül vajon melyik bosszantja legjobban a molyokat?

Cikk írója: Adri

By | 2018-05-22T10:55:17+00:00 április 15th, 2016|Bloggerek, Egyéb, Kildara| Könyvmolyok legnagyobb bosszúságai, avagy az olvasás bosszúságai. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

About the Author: